A rendőrség és a tűzoltóság tájékoztatása szerint a hajó berakodás közben, 400 tonna vasérccel a rakterén meghasadt, és részben a víz alá merült. A jelek szerint szakszerűtlenül végezték a rakodást.
A mentéshez előbb le kell rakodni a hajóról a terhet, majd meg kell hegeszteni a sérült hajótörzset. A magyar tulajdonos nem kívánt nyilatkozni az esetről.
A regensburgi rendőrség szóvivője, Michael Rebele elmondta, hogy a kikötői hatóságok hozzáláttak a szerencsétlenül járt hajó kiemeléséhez. A munkálatok a késő esti órákig eltartanak, mivel különleges darukra van szükség.
A szóvivő tetemes anyagi kárról beszélt, hozzátéve, hogy annak tényleges nagyságát csak a kiemelés után tudják megállapítani. Hozzátette ugyanakkor, hogy "nem fiatal" hajóról van szó, s annak jelenlegi értékét 300 ezer euróra becsülte.
A regensburgi rendőrség szóvivője ugyanakkor a leghatározottabban cáfolta azokat a korábbi értesüléseket, amelyek szerint a baleset következtében több száz liter olaj ömlött volna a folyó vizébe. Ezzel összefüggésben közölte: a víz felszínén vasércpor ömlött szét, s minden valószínűség szerint ezt hihették olajnak.
A Magyar Köztársaság müncheni főkonzulátusán szerda kora délelőtt még nem tudtak a történtekről. A főkonzulátus illetékesei az MTI-vel közölték, hogy erre vonatkozóan egyelőre semmifajta tájékoztatást nem kaptak sem a regensburgi rendőrségtől, sem a kikötői hatóságoktól.