Legkevesebb tizennégy halálos lövést adtak le indokolatlanul civilekre a Blackwater amerikai biztonsági cég emberei szeptemberben az iraki fővárosban - állapította meg az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) vizsgálata a The New York Times szerdai számában megjelent cikk szerint.
A lap katonai és civil szakértőkre hivatkozva azt írta, hogy a biztonsági őrök körültekintés nélkül használták fegyverüket abban a szeptember 16-i bagdadi incidensben, amelyben 17 iraki civil vesztette életét, s amelynek körülményeit az FBI vizsgálata hivatott feltárni.
Az amerikai hadsereg és az iraki kormány egybehangzó megállapítása szerint az amerikai diplomáciai gépkocsioszlopot kísérő fegyveresek vaktában lövöldözni kezdtek, miután akna csapódott be a konvoj közelében.
Egyelőre nem tudni, hogy az Egyesült Államokban eljárást indítanak-e a vétkes biztonsági őrök ellen.