Az áldozat a központ őre: reggeli ellenőrző körútján talált egy gyanús csomagot, amely a kezében robbant fel és darabokra tépte.
A tádzsik ügyészség közölte: terrorcselekmény történt, és a szakszolgálatok már nyomoznak az ügyben.
A központban szerdán az EU bizottságának szervezésében a rendkívüli helyzetekből adódó kockázatok csökkentéséről kezdődött volna közép-ázsiai konferencia, amelyet Akil Akilov tádzsikisztáni miniszterelnök nyitott volna meg.
Tádzsikisztán az elmúlt években nyugodt volt. Az Afganisztánnal szomszédos szegény közép-ázsiai ország vezetői jobbára a romokban heverő gazdaság fellendítésével voltak elfoglalva.
A Tádzsikisztánt vaskézzel irányító Emomalii Rahmon államfő ennek ellenére azt hangoztatja, muszlim szélsőségesek igyekeznek megingatni hatalmát. A 85 százalékban muzulmánok lakta országban már megtiltották, hogy az iskolákban a lányok muzulmán fejkendőt viseljenek, és bevezették az imámok vizsgáztatását; a dusanbei kormány ezen kívül az utóbbi időkben szoros ellenőrzés alá vonta a mecseteket és az iszlám szervezetek vallási tevékenységét.