Moszkva Washingtont nyugtatgatja

InfoRádió / MTI
2007. november 13. 08:13
Irán nem képes olyan interkontinentális ballisztikus rakéták gyártására 2020 előtt, amelyek elérhetnék az Egyesült Államok területét - vélekedett az orosz hadsereg vezérkari főnöke.

Jurij Balujevszkij tábornok a Russia Today című angol nyelvű orosz hírcsatornának nyilatkozva leszögezte: Irán nem jelenthet a közeljövőben veszélyt az Egyesült Államokra.

Az orosz katonai vezető ennek kapcsán emlékeztetett arra, hogy az amerikaiak az 1990-es évek végétől az Észak-Koreából indított rakéták veszélyéről beszéltek.

"Ma erről sokkal kevesebbet beszélnek, nemcsak azért, mert sikerült meggyőzni Észak-Koreát, hogy együttműködjön és engedményeket tegyen nukleáris téren, hanem azért is, mert az Egyesült Államok elleni fenyegetés, mint olyan, nem létezett. Most pedig megint megpróbálnak megijeszteni minket az iráni fenyegetéssel" - mutatott rá Balujevszkij tábornok.

Washington radarállomást akar telepíteni a Cseh Köztársaságba és elfogó rakétákat Lengyelországba egy olyan rakétavédelmi pajzs keretében, amelynek célja megvédeni a Nyugatot egy iráni fenyegetéssel szemben.

Oroszország úgy véli, hogy egy ilyen terv veszélyeztetné biztonságát. Moszkva és Washington között hónapok óta folyik a kötélhúzás e kérdésben.