Ügyészségi vizsgálat indult kurd politikusok ellen Törökországban

InfoRádió / MTI
2007. november 12. 19:16
Vizsgálatot indított hétfőn a török ügyészség egy kurd nemzetiségű parlamenti képviselő ellen, miután a sajtóban állítólag őt ábrázoló fényképek jelentek meg, amelyek a kurd lázadók egyik kiképző táborában készültek.

A vizsgálat a kelet-törökországi Van tartományban indult Fatma Kurtulan, a Demokratikus Társadalom Pártjának (DTP) képviselő asszonya ellen. A szóban forgó, közel tíz évvel ezelőtt készült fotókon a gyanú szerint a képviselő látható katonai gyakorlóruhában és automata fegyverrel a kezében, mégpedig egy hegyi kiképző táborban.

A DTP közleményben cáfolta, hogy a képek Kurtulant ábrázolnák. A képviselő szerint ő és pártja a török világi vezetés "szisztematikus rágalmazó kampányának" célpontja.

A képviselő asszony korábban már magára haragította a török nacionalistákat azzal, hogy beismerte: a férje - akitől ugyan 13 éve külön él - a szakadár Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) egyik harcosa. A DTP-t sokan a PKK szócsövének tartják, és amiatt támadják, hogy nem tartja terrorista csoportnak a PKK-t.

Törökországban bűncselekménynek számít a PKK támogatása. A lázadó kurdok több mint három évtizede hadakoznak a török állammal függetlenségükért.

Egy másik ügyben azzal vádolták meg a parlamentben 20 mandátummal rendelkező Demokratikus Társadalom Pártja vezetőjét, hogy hamis dokumentumokkal kibújt a kötelező katonai szolgálat alól. Nurettin Demirtas pártvezetőt - aki nem képviselő - akár öt év börtönbüntetéssel is sújthatják - jelentette a török félhivatalos hírügynökség.

Demirtas már tíz évet töltött börtönben azért, mert a PKK tagja volt.