A tiltás ellenére felvonulnak a neonácik

Infostart
2007. november 9. 11:31
Hiába tiltották be, mégis megtartják a cseh neonácik szombati prágai felvonulásukat. A rendőrség véres összetűzésektől tart a régi zsidónegyed környékén.

Bár a másodfokú prágai hatóság ismét betiltotta, hogy cseh neonácik szombaton az egykori zsidónegyedben vagy annak közelében meneteljenek, a felvonulás szervezői nem tágítanak, és közölték: mindenképpen megtartják a már jó ideje tervezett és bejelentett akciót.

A hatósági döntés szerint a tervezett tüntetés alkalmas nemzeti és vallási ellentétek szítására, ugyanis a felvonulásra a hírhedt kristályéjszaka, a németországi zsidóellenes pogrom 69. évfordulójának napján kerül sor.

Igaz, a szervezők szerint a felvonulás hivatalos célja az iraki beavatkozás elleni tiltakozás, ezt azonban senki sem veszi komolyan. A menet végighalad majd a régi prágai zsidónegyeden.

Készenlétben

A felvonuláson állítólag külföldi, főleg német és szlovák újnácik is részt vesznek. A menet ellen a csehországi zsidó hitközség és több civil szervezet is erélyesen tiltakozik.

A zsidó hitközség a tervezett útvonal egyik pontjára imanapot hirdetett, és jelezte, hogy nem engedik tovább a menetet. Az anarchisták is bejelentették, hogy a helyszínen fognak tiltakozni az újnácik ellen.

Václav Klaus cseh államfő a napokban szintén ellenezte a menet megtartását, míg Miroslav Topolánek kormányfő nem ítélte el egyértelműen a tervezett felvonulást.

A hatóságok bejelentették: szombaton 1.400 rendőrt mozgósítanak a városban. A rendőrség vízágyúkat és könnygázt is készenlétbe helyezett.

A prágai rendőrparancsnok bejelentette: keményen fellépnek minden rendzavarás ellen. A belvárosi fejleményeket szombaton egész nap egy rendőrségi helikopter is figyeli majd.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást