"Az ország léte forog veszélyben"

Infostart
2007. november 8. 10:55
Rendkívüli állapotot hirdettek ki Grúzia egész területére. Így 15 napig korlátozzák a gyülekezéseket, valamint a tájékoztatás szabadságát, mivel csak az állami televízió sugározhat. Sigmond Árpád összefoglalója.

Puccsra hivatkozva rendelte el a rendkívüli állapotot Mihail Szaakasvili elnök Grúziában. Ennek értelmében 15 napra betiltották a tüntetéseket és csak az állami televízió sugározhat adást.

Idáig fajultak a múlt hét pénteken, Tbilisziben, a köztársaság fővárosában kezdett ellenzéki tüntetések, amelyeken Mihail Szaakasvili elnök távozását követelték.

A rendőrség napok óta harcol a város utcáin az ellenzéki tüntetőkkel, több-százan sérültek meg mind a tüntetők, mind a rendőrök oldalán.

A távirati iroda tudósítása szerint az államfő szerdán a nemzethez intézett beszédében Moszkvát és az orosz titkosszolgálatokat vádolta a tüntetések szervezésével, állítva, hogy erre bizonyítékai vannak, amelyeket közzé fog tenni.

Mihail Szaakasvili azt mondta, voltak információi arról, hogy ősszel külső erők ki akarják provokálni a helyzet destabilizálódását Grúziában.

"Most, amikor Abháziát és Dél-Oszétiát annektálták, és Oroszországból érkezett tábornokok vezetik, az erőszak és a tömeges összecsapások Grúziában azt jelentik, hogy az ország léte forog veszélyben" - jelentette ki, és közölte, hogy a grúz hatóságok több orosz diplomatát nemkívánatos személynek nyilvánítottak.

A moszkvai külügyminisztérium felelőtlen provokációnak minősítette a grúz vádaskodásokat, s jelezte, hogy megfelelő választ ad majd ezekre. Mindeközben Tbilisziben kommandósok foglalták el a független Imedi televíziót és leállt a Kavkaszija tévéállomás adása is.

Szerda estére egyedül a Rusztavi 2 tévé közvetített az események helyszínéről. Az adás szerint őrizetbe vettek két ellenzéki vezetőt, és az Imedi tévé vezetőjét. A tévéállomás munkatársai nevében magyarázatot követelt a hatóságoktól az Imedi körül történtekre.

Közben fokozódik az aggodalom Örményországban is, főleg a Grúziából kiszakadt Abháziában és Dél-Oszétiában. Eduard Kokojti dél-oszétiai elnök kijelentette: attól tart, hogy a grúz elnök kész a helyzet kiélezésére Dél-Oszétiában és Abháziában, hogy elterelje a figyelmet a tbiliszi eseményekről. Abháziában több pontjáról pedig csapatokat vezényeltek a grúz határra.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Gereben Ágnes, Oroszország-szakértõ
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást