Az olasz kormányfő a Financial Times brit üzleti lapnak adott interjúban elismerte: "Nem számítottunk ennyi románra". Romano Prodi ugyanakkor kijelentette: egyelőre senki sem tudja, hány román állampolgár érkezett Olaszországba a balkáni állam uniós csatlakozása óta.
Az Európai Bizottság volt elnöke ugyanakkor "túlzottnak" nevezte az olasz belügyminiszter, Giuliano Amato által korábban említett 500 ezres számot.
A nehézségek ellenére Romano Prodi megvédte az állampolgárok szabad mozgását támogató uniós alapelvet, kijelentve, hogy Olaszországnak égető szüksége van a beérkező munkaerőre. A szabad mozgást biztosító alapelvet egyébként Romano Prodi bizottsági elnöksége idején fogadták el, ám a politikus azt most "nem megfelelőnek" nevezte.
"Azt kérem az Európai Uniótól, hogy közös szabályozással segítse elő a hazatelepítések hatékonyságának növelését és a jelenleginél jobban működjön együtt az emberek szabad mozgását biztosító alapelv mellékhatásainak kezelésében" - jelentette ki Romano Prodi.
Az olasz politikus 1999 és 2004 között volt az Európai Bizottság elnöke és mint ilyen az unió bővítésének egyik legnagyobb szószólója volt. A Financial Timesnak adott interjúban Romano Prodi azt mondta: a bővítés pozitívabb eredményt hozott a vártnál.