A hivatalos vatikáni nyilatkozat szerint meleg és baráti hangulatú beszélgetést folytatott XVI. Benedek pápa és Abdullah szaúdi király. A kettőjükről készült fotón is mosolyognak.
Jelentések szerint a katolikus egyházfő kifejezetten barátságosan fogadta vendégét, és két kezét fogva vezette be egy könyvtárszobába.
Nem felhőtlen a viszony
A két nagy vallás viszonya azonban korántsem felhőtlen. Az iszlám világban még emlékeznek Benedek regensburgi beszédére, amelyben kétségeit fejezte ki az iszlám és a racionalitás viszonyáról.
Nyugaton pedig a Szaúd-Arábiában élő keresztények nyílt vallásgyakorlatának tilalma okoz sérelmeket.
A királyságban nagyszámú fülöp-szigeti katolikus dolgozó, illetve nyugat-európai és amerikai keresztény él.
Épphogy megtűrt keresztények Szaúd-Arábiában
Õk szabadon imádkozhatnak otthon, de az utcán már például nem nem mutatkozhatnak kereszttel a nyakláncukon. A szaúdi hatóságok ez azzal indokolják, hogy Mohammed próféta szerint csak az iszlámot szabad követni az Arab-félszigeten.
A szaúdi gyakorlattal szemben azonban az európai országokban nem korlátozzák a vallásgyakorlatot és még a multikulturalizmus iránt nem túlzottan lelkesedő államokban sincsenek érvényben kifejezetten a muzulmánokat diszkrimináló törvények.
Egyetértés a nagy erkölcsi kérdésekben
A találkozót az európai körúton tartózkodó Abdullah király kérte. A pápa és az uralkódó is megjegyezte, hogy szükség van a keresztények, muzulmánok és zsidók közötti párbeszédre, "a béke és igazságosság, és a lelki és erkölcsi értékek terjesztésére".
A felek beszéltek arról is, hogy a palesztin-izraeli konfliktust igazságosan kell megoldani.
Tudósítók megjegyzik, hogy a pápa tavalyi regensburgi beszéde óta javulás érezhető a Vatikán és az iszlám világ kapcsolatában.