A kerék 2009-re készül el, 208 méter magas lesz, ezzel a harmadik legmagasabb építmény Pekingben. Egyszerre majdnem kétezer embert tud majd befogadni. Összehasonlításképpen a London Eye 135 méter magas.
Bár még csak előtte állunk 2008-as olimpiának, a látványosságot úgy építik meg, hogy emléket állítson a Kínában első ízben megrendezendő eseménynek. Eredetileg már az olimpiára átadták volna, erre azonban nem lesz mód,
A város vezetői azt ígérik, az ide látogatóknak felülmúlhatatlan látványban lesz részük. Mások azonban arra hívták fel a figyelmet, hogy a pekingi légszennyezettség miatt nem lehet majd túl messzire látni, hiába építik meg a hatalmas óriáskereket.
Az építmény felállítása 99 millió dollárba, azaz csaknem 18 milliárd forintba kerül. Összesen 48 kapszula lesz rajta, amely egyenként 40 embert fogad majd be.