A szlovák közvéleményt már jó ideje foglalkoztatja Horvát György alkotmánybíró esete. Mint kiderült, a Magyar Koalíció Pártja által javasolt és megválasztott jogászt még 11 évvel ezelőtt adócsalásért jogerősen hat hónap szabadaságvesztésre ítélték, büntetését egy évre felfüggesztették.
A lapok szerint az alkotmánybíró 1993-ban 270 ezer koronás adócsalást követett el, ezért három évvel később a Pozsonyi Kerületi Bíróság jogerősen elítélte. A jogszabályok szerint az ítélet azóta már elévült, a bíró tehát nem számít büntetett előéletűnek.
A sajtó főleg azt rója fel a bírónak, hogy kinevezése előtt elhallgatta korábbi büntetésének tényét. Horvát azzal védekezik, hogy erre semmiféle jogszabály nem kötelezte őt, és amikor megpályázta az alkotmánybírói posztot, minden feltételt teljesített.
A bíró többször is úgy nyilatkozott, nem lát okot lemondására, a törvények értelmében pedig sem az államfő, sem az alkotmánybíróság elnöke nem válthatja le.
Az alkotmánybírák arra szólítják fel kollégájukat, hogy fontolja meg távozását a testületből az alkotmánybíróságba vetett bizalom megőrzése érdekében. Az állásfoglalás hivatkozik továbbá a zéró-tolerancia elvére is, amely a bírói hivatás ellátásának egyik alapja.
A testület legkésőbb az év végéig várja a jelenleg betegállományban lévő alkotmánybíró válaszát a felhívásra.
Hanganyag: Protics János