A Polska című lapnak adott nyilatkozatában említette ezt, de nem fejtette ki bővebben, mit jelent ez az elhatározás. Nyilatkozata a lengyel lap szerdai számában jelent meg.
Lengyelország jelenleg 900 katonával vesz részt Irakban az amerikai vezetésű nemzetközi erők kötelékében. A lengyel katonák elsősorban az iraki hadsereg katonáinak kiképzésében és az arab ország újjáépítésében működnek közre.
Egy október közepén elvégzett közvélemény-kutatás szerdán nyilvánosságra hozott eredménye szerint a lengyelek 81 százaléka ellenzi az ország katonáinak részvételét az iraki rendteremtésben.
Tusk nem adott egyértelmű választ a Polska munkatársának arra a kérdésére, hogy majdani kormánya támogatni fogja-e amerikai ellenrakéták lengyelországi telepítését. A jobbközép liberális párt kormányfőjelöltje fogadkozott, hogy Varsó továbbra is jó viszonyt fog ápolni Washingtonnal, de kijelentette, hogy a globális rakétavédelmi pajzs részeként telepítendő amerikai rakéták befogadásának kérdését még alaposan meg kell vizsgálni.
"A végleges döntés előtt tisztázni kell, hogy egy ilyen lépés növelné-e vagy inkább csökkentené Lengyelország biztonságát" - mondta.