A cseh Nemzeti Gárda megalakulását vasárnap a szélsőjobboldali Nemzeti Párt jelentette be a csehszlovák állam megalakulásának 89. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi megemlékezésen.
A Vencel téren tartott gyűlésen, Petra Edelmannová, a párt elnöke kijelentette: a félkatonai szervezet elsődleges célja ügyelni a rendre a párt rendezvényein, továbbá segíteni a természeti katasztrófák során keletkezett károk elhárításánál.
A gárda megbízott parancsnoka a Nemzeti Párt elnökségének tagja, Michal Kubik lett. Az ülés résztvevői a többi mellett a bevándorlás veszélyeire hívták fel a figyelmet, és helytelenítették, hogy Európát egyre több idegen lepi el.
A beszédekben többen bírálták az Európai Uniót, az egyik felszólaló kijelentette: nem szabad megengedni, hogy Brüsszelből irányítsák az országot.
A becslések szerint Csehországban csaknem ötezer tagja van a szélsőjobboldali pártnak.
Ivan Langer belügyminiszter egy rövid sajtónyilatkozatban ítélte el a gárda megalakulását. Mint mondta, tüzetesen figyelni fogják tevékenységét, és amint törvényt sértenek, közbelépnek.
Bohumir Dolezal cseh politológus az Új Szónak nyilatkozva értelmetlennek tartotta a cseh gárda megalapítását. Véleménye szerint az ötletet teljes mértékben a Magyar Gárdától lopták. Szerinte annyira jelentéktelen és értelmetlen ez a szervezet, hogy bővebb kommentárt sem igényel.