Továbbra sem csitul az úgynevezett Blackwater ügy. Az Irakban tevékenykedő biztonsági cég azt állítja, hogy emberei szeptember közepén jogosan használták fegyverüket egy lövöldözésben, amelynek során megöltek 17 iraki civilt. A Washingtonnal szövetséges iraki kormányt felháborította az eset és a felelősök megbüntetésével fenyegetőzött.
Az AP hírügynökség azonban most olyan információhoz jutott, amely szerint a fegyverüket használó őrző-védők estleg megúszhatják a felelősségrevonást. Három vezető jogi illetékes ugyanis azt mondta, hogy az amerikai Külügyminisztérium mentességet adott az őröknek, miközben folytatódik az incidens körülményeinek tisztázása.
Ha igazat mondanak, nem használják fel ellenük a vallomásukat
A New York Times szerint az őröknek "korlátozott mentességet" ígértek: azaz, csak vallomásuk alapján még nem indítanak pert ellenük. A lap saját forrásaira hivatkozva megjegyzi, hogy a mentességről az igazságügyi és nem a külügyi tárca illetékesei dönthetnek.
A jogászok magyaráznak, a családtagok ítéletre várnak
Az ügy annyira zavaros, hogy sem az érintettek jogi képviselői, sem a két minisztérium nem hajlandó hivatalos nyilatkozatot adni az ügyben.
Miközben az iraki kormány és az áldozatok családtagjai felelősségrevonást követelnek, az eljárást tovább hátráltathatja a többrétegű amerikai igazságszolgáltatási rendszer.
Nem lehetnek elég jók az irakiak bizonyítékai?
Ha az ügyet egy szövetségi bíróság tárgyalja, akkor nagyon fontos, hogy meggyőzőnek tűnjenek a bizonyítékok - jegyzi meg a Times, amelynek jogi szakértők azt mondták: az irakiak által gyűjtött és átadott bizonyítékok valószínűleg nem állnák ki ezt a próbát.
A vádlottaknak emellett maguknak is joguk van kérdéseket feltenniük a tanúknak, akiket Irakból kéne az Egyesült Államokba utaztatni.
A lap szerint most a Szövetségi Nyomozóiroda, az FBI vette át az ügyben a nyomozást.
A Blackwater azt állítja, hogy szeptember 16-án támadás érte az emberei által védett diplomáciai konvojt Bagdadban. Iraki szemtanúk és nyomozók, sőt a helyszínt vizsgáló amerikai katonák szerint sem történt azonban provokáció.