Juval Diszkin, a Sin Bét vezetője szerint a merényletet Ehud Olmert autókonvoja ellen tervezték. A belbiztonsági szolgálat azonban meghiúsította a terrorista összeesküvést, és a terveknek megfelelően sor került a találkozóra.
A Sin Bét feje azt nem árulta el az izraeli kormány szokásos vasárnapi ülésén, hogy a számos különféle csoportból álló Fatah mely frakciójához tartoztak az állítólagos összeesküvők.
Azt azonban elmondta, hogy az incidens után az izraeliek átadták a Palesztin Hatóságnak a szükséges információkat arról, kik vettek részt a merényletkísérletben, és a palesztin kémelhárítás közülük többeket le is tartóztatott. A múlt héten azonban valamennyiüket szabadon engedték - annak ellenére, hogy vallomásukban elismerték: merényletet terveztek Olmert ellen.
Egy név nélkül nyilatkozó, magas rangú izraeli rendőrtiszt azt is elmondta, hogy a miniszterelnöki hivatal éles hangú tiltakozó jegyzéket küldött Abbász irodájának. Izrael azt reméli, hogy ennek nyomán a Palesztin Hatóság megteszi a szükséges lépéseket.
Az egyébként nem világos, hogy a terroristák mennyire kerültek közel Ehud Olmert meggyilkolásához.
Olmert és Abbász augusztus 6-án találkozott először palesztin területen, Jerikóban, hogy előkészítsenek bizonyos dokumentumokat a nemzetközi Közel-Kelet-értekezletre.