Az angol rövidítéssel MRAP-nek (mine resistant, ambush protected) nevezett járműveket úgy tervezték, hogy maximálisan ellenálljanak az aknák és útszéli, házi készítésű bombák robbanásának. Alvázuk V alakú a robbanás erejének elvezetése érdekében, az utasteret pedig megerősítették, így a katonák még akkor is sértetlenek maradhatnak, ha a jármű többi része szétroncsolódik.
Az út széli robbanószerkezetekkel végrehajtott támadások gyakorivá válása után egy darabig csak kevés MRAP-t vittek Irakba, az utóbbi néhány hónapban azonban annyit szállítanak, amennyit csak a gyárak termelni képesek. A tervek szerint év végére már 1.500 lesz belőlük a közel-keleti országban.
A Pentagon szakértői és független szakemberek közül ugyanakkor többen is úgy vélik, hogy a darabonként 800 ezer dollárba (mintegy 140 millió forint) kerülő eszközök beszerzése és fenntartása komoly gondot jelent majd a fegyveres erőknek az Irakból történő kivonulás után.
Egyesek a járművek hasznosságát is megkérdőjelezik olyan szempontból, hogy nem illeszkednek a lázadók ellen harcoló amerikai csapatok taktikájához. Az amerikai stratégia alapeleme a lakosság szimpátiájának megnyerése és a stabilitás biztosítása, amelyet úgy lehet elérni, hogy a katonák minél jobban elvegyülnek az emberek között. Az MRAP-k ugyanakkor baljós megjelenésű járművek, magas felépítménnyel és sötétített ablaküvegekkel.
Kérdéses az is, hogy a jövő konfliktusaiban szükség lesz-e ezekre a magas fokon specializált eszközökre.
Pro és kontra
Az amerikai tengerészgyalogság parancsnoka hangsúlyozta, hogy szükség volt az MRAP-k szolgálatba állítására, a későbbiekben azonban a drága és súlyos eszközök csökkenthetik a haderőnem expedíciós képességeit.
A tengerészgyalogság egyik tisztje ugyanakkor védelmébe vette az aknabiztos járműveket, amelyek lehet, hogy költségesek, de nap mint nap amerikai életeket mentenek meg. A tiszt abban sem biztos, hogy később nem lesz rájuk szükség, ugyanis Amerika ellenségei minden bizonnyal figyelemmel kísérik a házi készítésű robbanószerkezetek sikereit, így a jövő konfliktusaiban is számítani lehet az alkalmazásukra.