Nagyon megdöbbentünk, amikor kiderült, hogy Európában is emelkedett az éhezők száma. A legújabb felmérés szerint már 35 millióan vannak Kelet- és Közép-Európában. És ez jórészt annak tudható be, hogy a régi állami mezőgazdaság átalakítása nem okosan és becsületesen történt - mondta az InfoRádiónak adott interjújában az ENSZ élelmezési szervezetének igazgatója.
Maria Kadleciková úgy véli: az új kistulajdonosok gyakran nem is tudják, hogyan kell a földet megművelni. Elfeledkeznek arról, hogy a talajt néha pihentetni kell, és mindenki azt gondolja, hogy a földdel bánni egyszerű dolog. A FAO úgy gondolja, hogy a mezőgazdászok hozzá nem értése is az oka annak, hogy ismét terjed az éhínség.
Hozzá nem értés és klímaváltozás
A másik ok a klímaváltozás. Az éghajlati övek feljebb húzódnak, és egész országok számára válik lehetetlenné a mezőgazdasági termelés. Ez pedig módosítja az export-import viszonyokat, és veszélyezteti az adott állam polgárainak életét.
Vissza kell térni az organikus mezőgazdasághoz - tette hozzá. Nem kell mindig vegyszerekkel elárasztani a talajt. Olyan súlyos a helyzet, hogy a FAO közvetkező konferenciája szinte csak ezzel foglalkozik majd.
Afrikai sertésláz Grúziában
A klímaváltozás tragikus következménye az is, ami Moldáviában a szárazság miatt történik. De tragikus állapotokat tapasztaltak Örményországban és Grúziában is, ahol afrikai sertésláz sújtja az állatállományt, és a FAO most próbálja megakadályozni a fertőzés továbbterjedését. De eközben folyamatosan foglalkozni kell a fenyegető madárinfluenzával is.
Ha nem sikerül megküzdeni ezekkel a problémákkal - figyelmeztetett az ENSZ élelmezési szervezetének európai vezetője -, akkor mindez tetéződik egy még súlyosabb gonddal: akkor menekültáradat indul el az Európai Unióba és a fejlett országokba. Gyors és hatékony fellépésre van szükség, a FAO ebből kiveszi a részét, de "ma még vesztésre állunk ebben a csatában" - tette hozzá a szervezet európai vezetője.