A szegénység elől csak tavaly 30 ezer afrikai próbált meg illegálisan Európába menekülni, de kevesen érték el az áhított célt. A rossz szervezés, a tenger és az emberkereskedők gonoszsága és felelőtlensége jó néhányuk életét követelte.
Azok sem lélegezhetnek fel, akik elérik az európai partokat; az ő számukra újabb kétségbeesett küzdelem kezdődik azért, hogy elkerüljék a kitoloncolást, és megszerezzék a menekültstátuszt.
Dominique Christian Mollard a saját bőrén akarta megtapasztalni, milyen kálváriát kell járniuk a menekülőknek. Az 58 éves televíziós újságíró, aki megjárta már a háború sújtotta Afganisztánt és Szomáliát is, egy teljes évet töltött álruhában a menekülők között.
2007 augusztusában végre egy 14 méter hosszú halászhajón találta magát, összezsúfolva 38 sorstársával, akiknek a legtöbbje az első perctől tengeribetegségtől szenvedett. A hajó sötétben indult neki a háborgó tengeren az öt napos útnak.
Önzés, erőszak, zsarolás
Mollard 850 eurót (212 ezer forintot) fizetett a hajóútért. Maliból, a Kongói Demokratikus Köztársaságból, Gambiából, Mauritániából, Ghanából és Guineából indulókkal zárták össze. Nem volt tűzhely, amelyen főzzenek, sem vécé, de még egy sátorlap sem a fejük felett.
Bár az álruhás újságíró titokban jól felszerelkezett - volt nála GPS és műholdas telefon - ezeket a társai önzése miatt nem használhatta. "Több szolidaritást vártam volna tőlük, de tévedtem: komiszak, kellemetlenek és undokak voltak" - mondta róluk.
A hajón négy "kapitány" volt, de mindegyik be volt lőve. Egyikük mindjárt az indulás után pénzt követelt Mollard-tól, a másik ragaszkodott ahhoz, hogy dél felé kell menniük, ha Mauritániából a Kanári-szigetekre akarnak jutni; amikor pedig a "menekülő" vitába szállt vele, kést ragadott, és majdnem megölte az újságírót.Mollard próbált segíteni a többieken, de hiába; amikor müzliszeletet adott volna egy kongói asszonynak, aki súlyosan alultáplált csecsemőjével menekült, a többiek elszedték a szerencsétlentől, és felfalták előle.
Az emberek hamar bőrig áztak a hullámoktól, és annyira rosszul lettek, hogy arra sem volt erejük, hogy kihajoljanak a hajóból, amikor hányniuk kellett. "Mindent elborított a hányadék - undorító volt. Nem csoda, hogy olyan sokan meghalnak útközben, hiszen elhagyják magukat: nem mozognak, nem esznek, nem isznak."
A motor akadozott, mint kiderült, a gázolajat vízzel keverték. Amikor az egyik motor tönkrement, kicserélték egy még ócskábbra - az sem működött. A második napon estefelé tehetetlenül sodródni kezdtek.
Egy nagy teherhajó haladt el a közelükben, de nem vehették észre a sodródó halászhajót. Az éjszaka közepén már annyira rettegtek, hogy üvölteni, sírni, imádkozni kezdtek.
Két nap alatt - nyolc kilométer
Mollard a harmadik nap hajnalán döntött úgy, hogy az addig rejtegetett műholdas telefonon kér segítséget. Felhívta a spanyol parti őrséget, ahol közölték vele, hogy egy közelben járó orosz tanker veszi majd a fedélzetére őket.
Amikor a hajóra léptek, a menekülők örömkönnyekben törtek ki. Az öröm azonban korainak bizonyult: hamarosan egy őrhajó közelített a tanker felé, és a menekülők reményét felváltotta az elkeseredés.
A hajó személyzete ugyanis marokkói volt. "Ránéztem a GPS-re, és kiderült, hogy csak 8 kilométerre vagyunk a marokkói partoktól" - mesélte Mollard, aki dokumentumfilmet készít a tapasztalatairól.