Szlovákiában ötszáz helyi és mintegy száz, a második világháború után kitelepített jelenlétében koszorúzta meg a magyar Országgyűlés elnöke a Pozsonypüspökiben felszentelt kopjafát.
Szili Katalin a Csemadok helyi alapszervezetének meghívására magánlátogatást tett Szlovákiában. A házelnök az eseményen nem mondott beszédet, és a sajtónak sem nyilatkozott.
Pénteken a szlovák parlament elnöke érthetetlennek nevezte, hogy magyar kollégája - a Benes-dekrétumok pozsonyi megerosítése miatt - nem ment el két csütörtöki, szlovákiai eseményre. A kassai és sároseperjesi rendezvényen - ahol Pavol Paska is jelen volt - Kerényi György kabinetfőnök képviselte Szili Katalint.
Az Országgyulés elnöke már korábban jelezte, hogy hivatalos szlovákiai programjait lemondja.
Pavol Paska a történtek után megismételte azt a véleményét, amely szerint a Benes-dekrétumokat megerősítő határozat megfelel az európai jognak és értékeknek.