Az első vizsgálatokat végző kutatók úgy vélik: a 34 embert hatvan évvel ezelőtt ölték meg, az ügyészség szerint viszont a maradványok jóval régebbiek.
A Komszomolszkaja Pravda pénteki számában az olvasható: egyelőre nem tudni, hogy a pestis, az 1547-ben cárrá koronázott IV. (Rettegett) Iván vagy Sztálin áldozatait találták meg a kulturális műemlék-épület felújítása közben.
A részletes vizsgálatok legalább két hónapot vesznek igénybe. Az 1852-ben épült Seremetyevszkij Podvor helyén korábban temető volt.
A XIX. századi épület a Nyikolszkaja utcában van, amely az egykori KGB központi épületénél ér véget.
A műemlékvédelmi hatóságnál elmondták, hogy a felújítás megkezdése előtt minden történelmi jellegű épületet alaposan átvizsgálnak a szakértők, de ezúttal nem találtak semmi figyelemre méltót, ami érthető, mert az emberi maradványok a pince padlója alatt voltak.
Hasonló leletekre már volt példa az orosz fővárosban: öt éve a legfelső bíróságnak a belvárosi Povarszkaja utcán lévő épületében találtak emberi maradványokat.