A megkérdezettek kétharmada támogatja azokat a tervezett biztonsági intézkedéseket, amelyek a nemzetközi terrorizmusból fakadó veszélyek leküzdésére irányulnak. Ezek közé tartozik az internet fokozottabb hatósági
ellenőrzése is, amelyet azonban a berlini kormányban résztvevő szociáldemokraták vezetői elvetnek. A párt elnöksége jelezte, hogy csak az alkotmánybíróság küszöbön álló döntését követően foglal végérvényesen állást az online házkutatások kérdésében.
A kereszténypártok - Wolfgang Schäuble belügyminiszter vezetésével - mielőbb törvényerőre akarják emelni az internet hatósági ellenőrzésének lehetőségét gyanús személyek esetében.
Az ellenzéki pártok a jogállami normák semmibevételének, illetve a magánszféra durva megsértésének minősítik a belügyminiszter szigorító javaslatát. A
kereszténypártok parlamenti frakcióvezetője viszont éppen a Die Welt most közétett felmérésére hivatkozva sürgette a belbiztonság erősítését, mert - mint mondta - terrorgyanús személyek esetében a lakosság elsöprő többsége sem ellenzi az online házkutatások engedélyezését a nyomozószervek számára.
Hanganyag: Vincze András