A Magyar Koalíció Pártja szerint Ján Mikolaj oktatási miniszter a Szlovákiában élő nemzeti kisebbségek nyelvi jogait próbálja megnyirbálni. Berényi József, az MKP alelnöke sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a pártot leginkább az a levél háborítja fel, amelyet a tárca vezetője küldött még januárban egy tankönyvkiadónak.
A miniszter ebben azt írta, hogy a kisebbségeknek szóló tankönyvekben a földrajzi neveket kizárólag szlovák nyelven tüntessék föl.
Berényi szerint a kiadók és a fordítók megpróbáltak megegyezni a miniszterrel arról, hogy továbbra is használható legyen a kisebbségek nyelve, ám a minisztérium hajthatatlan maradt.
Az MKP úgy gondolja, hogy ez a levél sérti a nemzeti kisebbségek nyelvhasználatáról szóló törvényt, de ellentétben áll az európai nyelvi chartával is, valamint a nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezménnyel.
Az MKP véleménye szerint a nemzeti kisebbségekhez tartozók használhatják a hivatalos érintkezésben a települések neveit anyanyelvükön. Ezidáig a tankönyvekben is a kisebbségek nyelvén, vagy két nyelven szerepeltek a földrajzi elnevezések.
Az Uj Szó értesülés szerint a miniszter csütörtökön megerősitette korábbi álláspontját, azt állitva, hogy a földrajzi elnevezéseket a magyar tankönyvekben is szlovákul kell feltüntetni.
Az MKP felszólítja a kormányt, hogy foglalkozzék ezzel a levéllel, mivel a kormányprogramban vállalták, hogy a nemzeti kisebbségek esetében tartani fogják a status quot, vagyis azt, hogy a kisebbságek megszerzett jogai nem csorbulnak.