Hangszórókkal felszerelt járművek járták reggel Rangun utcáit, és arra figyelmeztették az embereket, hogy a hatóságok fellépnek a tiltakozók ellen. Azt nem részletezték, hogy milyen akcióról lenne szó. A felvételen azzal vádolták meg a buddhista szerzeteseket, hogy nyugtalanságot szítanak tiltakozó meneteikkel.
Az Új Fény nevű kormánylap kedden idézte Thura Myint Maung dandártábornokot, vallásügyi minisztert, aki elismerte, hogy a szerzetesek tiltakozásai átterjedtek számos városra, többek között Mandalajra és Hintadára.
A lap azt is megírta, hogy az ország hivatalos buddhista szervezetének vezetője hétfőn utasította a szerzeteseket, tevékenységüket a tanulásra, a hit terjesztésére korlátozzák. A vallási vezető azt is állította, hogy egy ártalmas elemekből álló csoport a törvény megsértésére kényszerítette a szerzeteseket.
Egy hete mindennap kormányellenes tüntetések zajlanak Mianmar korábbi fővárosában. Hétfőn becslések szerint szintén mintegy százezren vettek részt a tiltakozó menetben, amivel az elmúlt két évtized legnagyobb kormányellenes megmozdulásává nőtte ki magát a tüntetéssorozat.
Akárcsak az előző egy héten, kedden is a legfontosabb burmai buddhista szentélytől, a Svegadon pagodától indult a menet. A tömeg élén a zárt sorfalat alkotó, mezítlábas szerzetesek haladtak, zászlókkal a kezükben. Néhány zászlóra harcoló páva képét festették, ami az 1988-as, vérbe fojtott demokrácia-párti felkelés jelképe volt.