A súlyos humanitárius katasztrófára az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet hívta fel a figyelmet.
A szervezet magyarországi képviselete a magyar kormányt is segítségre szólítja fel, mivel Magyarország is részese volt az iraki konfliktusnak.
Fodor Márk, a szervezet magyarországi igazgatója az InfoRádióban elmondta: a négymillió emberből kétmillió belföldi menekült, kétmillió ember pedig a szomszédos Szíriában és Jordániában van.
Ezek az országok azonban nincsenek felkészülve ennyi ember ellátására, akik között sok a sérült. A gyermekeik általában nem járnak iskolába, és alapvető megélhetési problémáik vannak.
Az országon belüli menekültek számára még táborok sem állnak rendelkezésre, helyzetük ezért egyre kiszolgáltatottabb.
Fodor Márk kifogásolja, hogy bár számos ország bekapcsolódott a katonai konfliktusba, a humanitárius tevékenységhez nagyon sok pénz hiányzik.