1989. november 30-án pokolgép robbant a Deutsche Bank elnökének páncélozott gépkocsija alatt. A robbanás ereje darabokra tépte a rendkívüli biztonsági berendezésekkel felszerelt autót, és utasa, Alfred Herrhausen a helyszínen elvérzett, míg sofőrje kisebb sérüléssel túlélte a merényletet.
A helyszínen talált röpcédulákon az állt, hogy a robbantást a Vörös Hadsereg Frakció nevű szélsőbaloldali szervezet emberei követték el. A nyomozókat megdöbbentette az a technikai felkészültség, amellyel a merényletet végrehajtották, és később az, hogy végül egyetlen tettest sem tudtak kézre keríteni.
A The Wall Street Journal című amerikai napilap most dokumentumokat idéz, amelyek szerint a hírhedt Stasi, az egykori keletnémet titkosszolgálat már a '80-as évek elején terrorkülönítményt hozott létre, amelynek feladata a nyugati országok, kiváltképpen a Német Szövetségi Köztársaság rendjének bomlasztása volt.
Ennek során 1982-ben sikeres kísérletet hajtottak végre azzal a céllal, hogy kiderítsék, miként lehetne távirányítással bombát robbantani egy páncélozott gépkocsi alatt. A lap utal arra, hogy ezt a szupertitkos Stasi-különítményt a '80-as évek végén feloszlatták, de belbiztonsági szakértők nem zárják ki a további együttműködést a Vörös Hadsereg Frakcióval.
A Spiegel című hírmagazin ezzel kapcsolatban idézte az üggyel foglalkozó karlsruhei legfőbb ügyészséget, amely csak annyit erősített meg a Wall Street Journal jelentését illetően, hogy minden irányban újraindítják a vizsgálatot az 1989 novemberében történt merénylet hátterének felderítésére.