Az is sokszor előfordul, hogy nem is fontos kádereknek, hanem azok fiának vagy lányának adja ki magát a csaló, és felmenője nevében követel kenőpénzt az üzletemberektől.
A jelenségről beszámoló állami lap azt is megemlíti, hogy egy pekingi bíróságnak csak tavaly húsz ilyen ügyben kellett eljárnia.
Miközben a gazdasági reformok az elmúlt három évtizedben jelentős fellendülést, ezzel együtt gazdagodást hoztak a világ legnépesebb országának, nyílt titok, hogy a folyamat egyik legnagyobb haszonélvezője a felső pártvezetés és a családjaik.
Ennek ékes példája, hogy Li Peng korábbi miniszterelnök gyermekei kezében van a négy legnagyobb állami energiaszolgáltató vállalat közül kettő, utóda, Csu Zsung-csi fia pedig a legnagyobb kínai befektetési bankot birtokolja.
Alacsonyabb szinten a hivatalnokok és családjaik mindent megtesznek azért, hogy a vállalkozókkal előnyös üzleteket kössenek, amelyek néha törvényesek, néha nem. Az egyezségek mindenesetre elég jövedelmezők ahhoz, hogy a csalók, magukat hivatalnokként feltüntetve gyűjtsenek kenőpénzt.
A kormány különösen érzékenyen reagál ezekre az esetekre, mert ezek mutatják, mennyire természetesnek tartja a korrupciót a közvélemény, ha a hivatalnokokkal kell egyezségre jutni.