A Pocket World in Figures 2008 című tanulmány 183 országban tekintette át az emberek életminőségét javító vagy rontó körülményeket. A készítői olyan szempontokra is figyeltek, hogy például milyen szintű a fogamzásgátlás az adott országban, vagy hogy hány gyilkosságot követnek el gyermekekkel szemben. A tanulmány az Economist című gazdasági lapban fog megjelenni.
Az élen Norvégia végzett, az országot Izland és Ausztrália követi. A gyermekjóléti szempontokat figyelembe véve Hollandia áll az élen.
Kiderült, hogy Nagy-Britannia az egészségügyi ellátás és a kórházi ágyszám tekintetében még az első 40-be sem jutott be, a gyermekjóléti szempontok alapján pedig a 21. helyre csúszott. A szigetországban azonban az egy főre jutó szén-dioxid kibocsátás fele akkora, mint az Egyesült Államokban.
A legtöbb CD-t a britek veszik
Bár az irodai bérleti díjak Londonban a legmagasabbak az egész világon, a rezsiköltségek pedig évről évre jelentősen emelkednek Nagy-Britanniában, a lakásfenntartási költségek terén a szigetország a kilencedik helyen áll.
A pop őshazájában költenek a világon a legtöbbet hanghordozókra az emberek, bár lehet, hogy azért, mert itt a legdrágábbak a CD-k. A mozizás terén a britek a hatodik helyen állnak.
Kiderült az is, hogy a szigetországban 100 lakosra majdnem 110 mobiltelefon jut, a háztartásoknak pedig több mint 98 százalékában van televízió. A lakosságszámra vetítve egyébként Belgiumban van a legtöbb televízió.
Mivel minden egyes útkilométerre 78,7 autó jut, Nagy-Britannia a 15. legzsúfoltabb ország a világon.
Kína a fogamzásgátlás terén az élen áll
A lista meglepetéseket is okozott. Az infláció például az elmúlt évtizedben Dél-Afrikában volt a legmagasabb, 351 százalékos, a második helyet pedig Írország szerezte meg 253 százalékkal.
A leghosszabb életre Andorrában számíthatnak az emberek, ahol a várható élettartam 83,5 év.
Talán nem meglepő, de a fogamzásgátlás terén a legmodernebb lehetőségeket a kínaiak alkalmazzák az egész világon, e téren a második helyen Nagy-Britannia áll.