Szinte minden kávéjukba tesznek egy kis tejet. Ennek köszönhetően az éves tejeladásuk meghaladja a 100 millió litert. Ezt a mennyiséget alapul véve már nem elhanyagolható az a bejelentésük, hogy a jövőben nem árusítanak olyan tejet, amelynek készítéséhez mesterségesen előállított növekedési hormonnak kezelték a teheneket.
A Posilac egy genetikailag módosított hormon, amely a terhesség alatt felszabadult hormonok másolása révén a tejhozamot csaknem 30 százalékkal is megnövelheti. Számos országban betiltották a használatát, de a tengerentúlon még megengedett.
Ha azonban a kávéóriás nem hajlandó átvenni a hormonkezelt tehenek tejét, akkor azzal nyomást gyakorolhat az egész amerikai tejiparra.
Az Egyesült Államokban jelenleg a tehenek 30 százalékát kezelik a szerrel. A használói azt állítják, az így előállított tej semmiben sem különbözik attól, amelyhez nem használták a hormont, a termék pedig nem okoz egészségkárosodást.
A fogyasztók egyik szervezetének képviselője azonban elmondta: lehet, hogy a tejtermelők szerint nem káros az egészségre, a fogyasztók azonban mégsem látják szívesen a termékekben az anyagot. Remélik, hogy a mesterségesen előállított hormon hamarosan teljesen kiszorul a tejiparból.