Titkosrendőrségi ügynököket vethetnek be a jövőben a cseh hatóságok a korrupció-ellenes harcban a büntetőtörvénykönyv módosító javaslata szerint, amelyet szerdán hagyott jóvá a Topolánek-kabinet. Amennyiben a javaslatot a parlament is elfogadja, akkor a módosítás jövő februárban életbe lép.
A jelenlegi törvények szerint titkosrendőrségi ügynököt Csehországban csak a legsúlyosabb bűncselekmények kivizsgálásakor lehet bevetni, mégpedig a nemzetközi szerződések alapján, az új szabályozás azonban lehetővé teszi, hogy ilyen ügynököt vethessenek be a hatóságok a korrupciógyanús ügyek kivizsgálásakor is.
Sokan ellenzik a titkos ügynökök bevetését, ugyanis azt állítják, hogy ez a módszer idegen elem lesz a cseh jogrendben, és akár alkotmányellenesnek is minősíthető.
A másik oldalon a módosítás védelmezői éppen a kedvező szlovák példára mutatnak rá, hiszen Pozsony már néhány éve bevezette a beépített ügynök intézményét, és azóta megnőtt a leleplezett korrupciós esetek száma.
A prágai kabinet ülése után Ivan Langer belügyminiszter azt mondta, az ügynök nem fog provokálni, legfőbb feladata a bizonyítékok beszerzése és a háttér felderítése lesz.
Várható, hogy a jogszabály módosítása éles vitát vált ki a parlamentben is.