Egy amerikai tényfeltáró jelentés szerint a biztonsági szabályok hiányosságai is hozzájárultak 32 halálos áldozatot követelő, virginiai egyetemi mészárláshoz.
Tim Kaine kormányzó a gyilkosságok körülményeit vizsgáló bizottság megállapításait ismertetve közölte: az iskolának gyorsabban kellett volna reagálnia az első lövöldözésre.
Mint mondta: az egyetemi rendőrség vezetőjének nem volt joga saját hatáskörben kiadnia figyelmeztetést, ehhez egy bizottság jóváhagyására volt szüksége és ennek megszerzése két órába került.
A szakértők azt is megállapították, hogy ha korábban figyelmeztetik az egyetemistákat, akkor sem tudták volna az összes épületet lezárni.
A Virginia állambeli Blacksburgben április 16-án egy 23 éves, dél-koreai származású diák ölt meg 32 embert, majd önmagával is végzett.