A pozsonyi központi munkaügyi hivatal legfrissebb jelentése szerint Szlovákiában júliusban átlagosan több mint 210 ezren voltak munka nélkül, ezzel az állástalanok aránya 8,3 százalékra - az önálló Szlovákia történetében a legalacsonyabbra - csökkent a júniusi 8,33 százalékról.
Egy évvel korábban még 10,2 százalékos volt a munkanélküliség, vagyis számokban kifejezve 45 ezerrel többen voltak állás nélkül, mint az idén júliusban.
A munkanélküliség az EU-szabvány szerint számolva is csökken: tavaly júniusban 13,4 százalékos, márciusban 11,1 százalékos, júniusban 10,7 százalékos volt az állástalanok aránya az EU statisztikai hivatalának legutóbbi adatai szerint, de ezzel Szlovákiában még mindig a legnagyobb a munkanélküliség az egész EU-ban - nagyobb mint például Lengyelországban, amely sokáig sereghajtónak számított.
A legrosszabb a helyzet a közép-szlovákiai besztercebányai kerületben, ahol júliusban 14,2 százalékos munkanélküliséget jegyeztek fel, járási viszonylatban pedig a főleg magyarok lakta rimaszombati járás a sereghajtó több mint 27 százalékos munkanélküliséggel. A legjobb a helyzet a pozsonyi kerületben, a főváros második városrészében alig 1,5 százalékos munkanélküliséget regisztrálnak.