A Buenos Aires-i magyar nagykövet tudomása szerint nincs magyar áldozata a perui földrengésnek. Józsa Mátyás az InfoRádióban azt mondta: az érintett térség nem tartozik a turisták által előszeretettel látogatott régiók közé.
A nagykövet elmondta: magyar idő szerint csütörtök délután 17 óra körül beszélt telefonon Hajós István tiszteletbeli konzullal Peruban, aki szerint újabb, kisebb földrengés volt a dél-amerikai országban.
Nehézségeket okoz a víz-, gáz és áramszolgáltatás fenntartása Peruban, miközben folyik a károk felmérése.
Remegett a járda a lábuk alatt
A dél-amerikai országot sújtó földrengésben a legfrissebb adatok szerint 337 ember vesztette életét és a sérültek száma meghaladja az 1300-at.
"Általában nem érzed a földrengést a szabadban, ám most a járda remegett a lábunk alatt. Így berohantam egy parkba, ahol még mindig mozgott a föld. Még ennél is ijesztőbb volt az a földrengés moraja, amelyhez párosult a hirtelen kivilágosodó ég. Teljesen szürreális élmény volt - olyan volt, mintha valami háborús film szereplői lettünk volna" - fogalmazott a BBC brit közszolgálati médiumnak az egyik limai lakos.
"Egyesek úgy érezték, itt a világ vége és ismerőseim többsége még mindig nagyon ideges" - tette hozzá Bronwyn Davis.
Drámai a helyzet
A perui fővárostól mintegy 150 kilométerre délre fekvő Ica városában kialakult helyzetet a perui egészségügyi miniszter-helyettes drámainak nevezte.
Ha kíváncsi a földrengés helyszínén készült képekre, kattintson ide!
A földmozgás központja Limától délkeletre, a felszín alatt mintegy 41 kilométerre volt.
A perui geofizikai intézet szerint a földrengés a Richter-skála szerinti 7,5-es, az amerikai földtani intézet szerint viszont 7,9-es erősségű volt. A földrengés után szökőárriadót rendeltek el, de ezt később visszavonták.