A NATO utolsóként bombázta le Újvidék harmadik és legmasszívabb Duna-hídját, amelyen az észak-dél irányú nemzetközi vasúti közlekedés is áthaladt a Budapest-Belgrád vonalon.
Most újra fennáll annak a lehetősége, hogy csak Újvidékig közlekednek az északról érkező vonatok.
Az ideiglenesen megépített újvidéki vasúti és közúti hidat a Milosevics-rezsim alatt készült el gyorsan. Már a nyolc évvel ezelőtti építéskor is látszott, hogy nem komoly megoldásról van szó.
A három tonnásnál nagyobb teherjárműveket kost letiltják a hídról, amelyeknek így 20 kilométeres kerülőt kell tenniük Belgrád felé. Emellett négy napra leállították a hídon átmenő vasúti forgalmat, de nem lehet kizárni a vasúti közlekedés ideiglenes vagy teljes letiltását sem a Duna-hídon - mondta a szerbiai vasutak sajtófelelőse.
Egy új és biztonságosabb híd építéséről egyelőre csak beszélnek, de konkrét lépések nem történtek. Az új híd megépítésére legalább három évre lenne szükség.