Moszkva múlt heti expedíciója után nem sokat késett az Északi-sarkvidékkel határos országok reakciója. Kanada is jelezte, hogy érdeklődik az északi területeken található lelőhelyek iránt.
Mint Stephen Harper miniszterelnök az északi Fort Simpsonban tett látogatása során kicsit körülményesen megjegyezte: "Ez a terület gazdasági, környezetvédelmi és stratégiai tényezők kombinációja, amely kritikus hatással lehet országunk jövőjére."
Kanada sem maradhat le
Azaz magyarra lefordítva, ha Oroszország megkezdi a magának követelt területen az olaj és gázkitermelést, akkor Kanada sem maradhat le. Emellett pedig a sarkvidéken folyó emberi tevékenység környezetvédelmi és katonai fenyegetést is jelenthet.
Harper közölte: Kanada határozottan védeni fogja szuverenitását, miközben több ország egyre inkább érdeklődik a térség iránt.
A több mint egymillió négyzetkilométeres sarkvidék Oroszországgal, Dániával, az Egyesült Államokkal és Kanadával határos. Egyes becslések szerint itt található a világ eddig fel nem tárt olaj- és gáz készleteinek egynegyede.
Forrósodik a helyzet Északon
S ahogy fokozódik a verseny az energiahordozók ellenőrzéséért, és válik könnyebbé a globális felmelegedés miatt az Északi-sarkvidék meghódítása, úgy válik egyre forróbb témává a térség jövője.
George Bush amerikai elnök például azt kéri a Kongresszustól, hogy ratifikálja az Északi-sarkról szóló nemzetközi szerződést, mert akkor Washington is tudományos érveket kereshet területi igényeire.
Az oroszok már megelőzték ezzel az amerikaiakat, és a múlt heti expedíció a publicitás mellett azt is szolgálta, hogy további tudományos adatokkal támasszák alá, az ENSZ-nek benyújtott területi követelést.
Orosz medve és kanadai hód
A kanadaiak 15. századi propagandafogásnak minősítették az orosz akciót, majd közölték, hogy az ő fennhatóságuknak hosszú, történelmi gyökerei vannak.
Annak ellenére, hogy szomszédjukkal, az Egyesült Államokkal is vitában állnak az északi területekről, a két ország össze akar fogni Moszkvával szemben."Az amerikai érdekeket az orosz medve, és nem a kanadai hód fenyegeti" - írta a Wall Street Journalban Eric Posner, a Chicagói Egyetem nemzetközi jogi professzora.