Várhatóan októberben zárják le azt a szakmai egyeztetést, amely a kis- és középvállalkozások támogatását szolgáló román-magyar kockázati tőkealap szerkezetének megállapítását tűzte ki célul - közölte a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium főosztályvezetője.
Cservenyák Ildikó elmondta: a következő időszakban megvizsgálják, mekkora az igény erre az alapra, és milyen létező és a közeljövőben létrehozandó eszközök állnak rendelkezésre mindkét országban.
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium főosztályvezetője hozzátette: járhatóbb útnak tűnik, hogy a két országban külön működő intézmények együttműködésén keresztül valósulna meg a tőkealap.
Szakértők szerint a két ország jogi és pénzügyi rendszere annyira különbözik egymástól, hogy fölösleges a közös alap létrehozására törekedni.