Lengyelországra utalva Barroso reményét fejezte ki, hogy Varsó nem vonja kétségbe a június végi, brüsszeli csúcsértekezleten született megállapodásokat. Ellenkező esetben az EU hitele jelentős csorbát szenvedhet - figyelmeztetett a bizottsági elnök.
Mindennek ellenére a portugál politikus annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a lengyel kormány nem kérdőjelezi meg a döntéshozatali rendszerrel, ezen belül a szavazati arányok szabályozásával kapcsolatban létrejött kompromisszumos egyezségeket.
"Nem korrekt az a vélemény, amelynek alapján egyesek Lengyelországot Európa-ellenesnek tüntetik fel" - vélekedett Barroso.
A terjedelmes interjú a lap hétfői számában jelent meg, azon a napon, amikor Brüsszelben - immár a portugál elnökség vezényletével - megkezdődik az új EU-szerződés kidolgozására hivatott kormányközi konferencia.
Az Európai Bizottság elnöke a leghatározottabban síkraszállt a Törökországgal való csatlakozási tárgyalások folytatása mellett.
Az uniós tagállamok által egy másik országgal szemben vállalt kötelezettségeket mindenképp be kell tartani - jelentette ki Barroso, mindenekelőtt az Ankara csatlakozását leginkább ellenző Nicalas Sarkozy francia elnöknek üzenve. ozzáfűzte: "A tárgyalás egy dolog, a csatlakozás pedig egy másik."
Ezzel összefüggésben arra is utalt, hogy egy új ország felvételéről a tagállamoknak egyhangúan kell dönteniük.
"Mindez pedig aligha történik meg holnap, de még holnapután sem" - jelentette ki. A koszovói helyzetről szólva az Európai Bizottság vezetője elismerte, hogy az ENSZ BT keretein belül - legalábbis egyelőre - nem születhet megállapodás.
Mindazonáltal fontos célkitűzésnek nevezte, hogy a koszovói problémát az ENSZ-főtitkár különmegbízottja, Martti Ahtisaari javaslatai alapján rendezzék.
Felszólította az EU tagállamait, hogy tanúsítsanak egységet ebben a kérdésben. Ezzel összefüggésben emlékeztetett: "A balkánon egy ízben már megfizettük az egység hiányának árát."
Barroso szerint nem az EU-n múlt, hogy Koszovóval kapcsolatban az ENSZ-ben eddig nem jött létre megállapodás.
Szerbiának semmilyen szerepe nem lehet a jövőben az unióban, amennyiben nem járul hozzá a megoldáshoz - figyelmeztette Belgrádot meglehetősen élesen a bizottsági elnök.
Oroszország és az EU kapcsolatairól szólva hangsúlyozta: az unió érdekelt egy erős és stabil Oroszországban.
"Oroszországgal való viszonyunkat ugyanakkor jelentős mértékben meghatározza az orosz demokrácia, illetve jogállamiság minősége" - jelentette ki Barroso, hozzáfűzve, hogy a dolgok - mint fogalmazott - ebben a tekintetben nem a megfelelő irányban haladnak.
Végezetül a portugál uniós vezető visszautasította az elnöki tevékenységével kapcsolatos bírálatokat - mindenekelőtt a nagyobb tagállamokkal szembeni, túlzott engedékenységet -, és egyáltalán nem zárta ki, hogy jelenlegi mandátumának lejárta után, a 2009-2014-es időszakra is jelölteti magát az Európai Bizottság elnöki tisztségére.