Belgiumban július 21. nemzeti ünnep: az ország 1830-as függetlenné válásáról (a hollandoktól való elszakadásról) emlékeznek meg ekkor, és azért pontosan ezen a napon, mert 1831. július 21-én tette le uralkodói esküjét az önálló Belgium első királya, I. Lipót.
A szombati megemlékezésekre érkező politikusokat az egyik belga tévécsatorna riporterei megkérdezték: szerintük mit ünnepel az ország ezen a napon.
Rudy Demotte-nak, az egyik belga országrész, Vallónia új kormányfőjének (eddig a szövetségi kormány egészségügyi miniszterének) halvány fogalma sem volt erről, de a távozó szövetségi kormányfő, Guy Verhofstadt sem tudott elsőre választ adni.
A váratlan kérdésre ugyanis azt mondta, hogy "az ország nemzeti ünnepét", és csak néhány perccel később ment vissza a riporterhez a helyes válasszal, rossz nyelvek szerint azután, hogy valakitől megkérdezte.
A legnagyobb feltűnést azonban az új szövetségi kormány megalakításával megbízott Yves Leterme (Flandria volt miniszterelnöke) aratta. Õ először is hibás választ adott a kérdésre (szerinte a belga alkotmány kikiáltását ünneplik július 21-én), majd pedig amikor azt kérdezték tőle, hogy el tudná-e dúdolni a belga himnuszt, a Marseillaise, a francia himnusz elő sorait énekelte el.
A belga nemzeti ünnep azonban mással is témát adott a vasárnapi tévéhíradóknak: a kommentátorok meglepődve tapasztalták, hogy II. Albert király kisebbik fia, Lőrinc herceg - aki a haditengerészet tisztje - egyenruha helyett civilben jelent meg.
Ez komoly protokolláris problémát jelentett, mert a király a szárazföldi haderő, a trónörökös, Fülöp herceg a légierő, a király lánya, Asztrid hercegnő pedig a haderő egészségügyi szolgálatának egyenruhájában ülte végig a díszszemlét, és Lőrincnek kellett volna képviselnie öltözékével a negyedik haderőnemet, a haditengerészetet.
Egyes megfigyelők szerint a herceg valószínűleg így akart "bosszút állni" azért a kellemetlen botrányért, amelybe az év elején került. Mint kiderült, Lőrinc korábbi bizalmasai több millió eurót elsikkasztottak a haditengerészettől, és ebből néhány százezer a hercegnek is jutott, bár ő azt állítja, hogy nem tudott a pénz eredetéről, kénytelen volt megígérni a pénzt visszaadását.
Lőrinc viszont vasárnap azt állította, hogy egyszerűen kihízta egyenruháját, és már nem volt ideje újat rendelni.