Németh: Egy demokráciában nem lehet megtagadni több százezer ember követelését

Infostart
2007. július 17. 05:55
Az Országgyűlés Külügyi Bizottságának fideszes elnöke szerint az idei Tusnádfürdői Szabadegyetemen már érezhető lesz, hogy Románia is az Európai Unió tagja. Németh Zsolt azonban úgy véli, hogy az uniós tagság ellenére sem nélkülözhetik az erdélyi magyar közösségek az anyaország támogatását. A 18. Tusnádfürdői Szabadegyetem július 18-án kezdődik és július 20-áig tart.

Bízom abban, hogy a bálványosi folyamat, amely hozzájárult az európai integrációs eszme népszerűsítéséhez, folytatja eddig bejárt pályáját - mondta az InfoRádióban a külügyi bizottság fideszes elnöke.

Németh Zsolt közölte: az egységes Európai Unió Magyarországnak és Romániának is érdeke.

Véleménye szerint az unió már rövid távon is nagyon fontos lehet az erdélyi magyar közösségeknek.

Ugyan ők sérelmesnek tartják a román állam számos intézkedését, amely közösségi létüket érinti, de nem hiszem, hogy hosszú távon meg lehet tagadni egy több százezres közösség követelést egy demokratikus államban - jelentette ki a politikus.

Amikor a magyar közösség jogaiért harcolunk, akkor harcolunk a román demokrácia kiteljesedéséért is - tette hozzá.

Németh Zsolt emlékeztetett: Románia európai parlamenti és törvényhozási választás, illetve népszavazás előtt áll, de szerinte már most érzékelhető a viták tónusán az uniós tagság.

A magyar kormány nem áll ki kellő eréllyel a határon túli magyarok mögött, pedig ez nélkülözhetetlen megmaradásukhoz és gyarapodásukhoz - tette hozzá a fideszes képviselő.

Hanganyag: Szabó Zsuzsa


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást