A botrány azt követően robbant ki, hogy az egyik leglátogatottabb cseh hírportálon közzétettek egy hangfelvételt, amely nagyjából egy évvel ezelőtt készült Osztraván.
Az egyik külváros lakossági fórumán Liana Sedlácsková, jelenlegi szenátusi képviselő azt állította, hogy a romák által lakott városrészeket olyan szögesdrót kerítéssel kellene körülvenni, amelybe áramot vezetnek.
A felvételen az is hallható, ahogy Sedlácsková, aki annak idején az egyik osztravai városrész polgármestere volt, kijelentette: ellenzi a romák bármiféle integrálását, szerinte elkülönítésük az egyetlen járható út.
Maga az érintett, aki tavaly független képviselőként került a szenátusba, eleinte tagadta kijelentéseit, később elismerte szavait, ám hozzátette, hogy az egészet nem úgy gondolta, és sajnálja, hogy a lakossági gyűlésen nem tudta féken tartani idegeit.
Az eset annál is inkább kínos, mert Sedlácsková a szenátus emberi jogi kérdéseket is felügyelő bizottságának a tagja.
Több polgárjogi szervezet azonnali távozásra szólította fel a képviselőasszonyt.