Lengyelországban veszélybe került a koalíció

InfoRádió / MTI
2007. július 9. 21:22
Lengyelországban felmentette hivatalából az államfő Andrzej Lepper miniszterelnök-helyettest.

A kormánykoalícióhoz tartozó baloldali populista Önvédelem nevű párt elnöke, aki eddig a mezőgazdasági tárcát is irányította, a döntés után közölte: pártja kilép a koalícióból.

A varsói kormányszóvivő tájékoztatása szerint Jaroslaw Kaczynski miniszterelnök azután döntött a politikus menesztéséről, hogy a korrupcióellenes hivatal nagyszabású visszaélésről készített jelentést.

Az ügyben két embert őrizetbe vettek Lengyelországban. Az Önvédelem kiválásával Lengyelországban megszűnhet a koalíció parlamenti többsége, így elképzelhető, hogy előre hozott választásokat írnak ki.

A lengyel kormányfő korábban egy másik korrupcióellenes vizsgálattal összefüggésben menesztette Tomasz Lipiec sportügyi minisztert is, aki a Jog és Igazságosság nevű párt tagja.