A politikus a vele készült beszélgetésben azt mondta, látja, hogyan lehetne kompromisszum útján megoldani a karabahi konfliktust, viszont - mint mondta - azeri részről nem érkezik semmiféle válasz. "Mi minden tőlünk telhetőt megtettünk" - mondta.
Szargszján az interjúban bírálta a NATO-t és az Európai Uniót, amiért e szervezetek úgy tesznek, mintha nem vennék észre, hogy Törökország lezárta a török-örmény határt, súlyos károkat okozva ezzel a kis kaukázusi köztársaság gazdaságának.
Az örmény kormányfő - aki megfigyelők szerint hazája következő elnöke lehet - azt is elmondta, hogy a kaukázusi országnak továbbra is szüksége van stratégiai szövetségesének, Oroszországnak a katonai támogatására ahhoz, hogy megvédje magát. "Az örményországi orosz katonai támaszpont garancia a török fenyegetéssel szemben" - jelentette ki.
Az önnön politikai ambícióit firtató kérdésre Szerzs Szargszján azt válaszolta, "valószínű", hogy ő lesz a kormányzó Örményország Köztársasági Pártja elnökjelöltje, de emlékeztetett: a végső döntés majd csak az őszi pártkongresszuson születik meg.