Alig ért véget Bush és Putyin találkozója, amellyel a felek azt üzenték a világnak, hogy a viták ellenére beszélő viszonyban vannak, Moszkva újabb lépést tett azért, hogy elvegye Washington kedvét rakétavédelmi rendszer kelet-európai telepítésétől.
A kemény retorikájáról ismert egykori védelmi miniszter, most első miniszterelnök-helyettes, Szergej Ivanov ugyanis jelezte: ha jönnek az amerikai rakéták és a radarállomás, akkor Oroszország rakétákat telepít a Lengyelországgal határos kalinyingrádi enklávéba.
Ivanov lehet Putyin utódja
Ivanov megnyilatkozásai azért figyelemre méltóak, mert Kreml-szakértők szerint ő Putyin elnök egyik lehetséges utódja.
Putyin, aki egyre inkább helyet követel országának a nemzetközi porondon, néhány hete taktikát váltott, és kompromisszumos javaslatokkal bombázza Washingtont a rakétavita rendezése érdekében.
Először azt mondta, hogy ne Csehországban, hanem egy azerbajdzsáni orosz bázison legyen a védelmi radar, majd javasolta, hogy Moszkvában és Brüsszelben a NATO és Oroszország együttműködésében hozzanak létre közös megfigyelőközpontokat.
Üres fenyegetés?
Ivanov most ennek kapcsán megjegyezte: ha az amerikaiak nem fogadják el ezeket a javaslatokat, akkor Moszkva új rakétaegységeket telepít az ország európai területére, beleértve a kalinyingrádi enklávét is.
Elemzők megjegyzik, hogy Ivanov esetleg a "kemény vonal" híveinek és a lengyel választóknak üzent, de valójában üres fenyegetésről lehet szó. Oroszországnak nincsenek olyan rövid hatótávolságú rakétái, amelyek a tervezett lengyelországi amerikai állomást fenyegethetnék.
A fenyegetés ugyanakkor azért is ironikus, mert Ivanov éppen arról a kalinyingrádi területről beszélt, amelyet Moszkva különleges gazdasági övezetté alakít, hogy odavonzza a külföldi tőkét.
Hanganyag: Szvetnik Endre