A tervet, amelyet az Északi Terület kormánya dolgozott ki, 2005-ben elutasította a szövetségi kabinet. Az elképzelés szerint a vadászok évente 25 hüllőt lőhetnének ki, a bevételből pedig az elszegényedett helyi földtulajdonosokat segítenék.
A korábbi szövetségi környezetvédelmi miniszter, Ian Campbell úgy ítélte meg, hogy a szafarik engedélyezése rossz üzenet lenne a világ számára, ezért nem támogatta a javaslat elfogadását.
A tervet továbbra is szorgalmazó Északi Terület környezetvédelmi minisztere azt mondta, hogy személyesen járt közben jelenlegi szövetségi kollégájánál.
Marion Scrymgour azt mondta: a szövetségi kormány álláspontjának felülvizsgálatára kérte Malcolm Turnbullt, emlékeztetve arra, hogy a befolyó pénzt az őslakosok kapnák.
Malcolm Turnbull azt válaszolta, hogy nyilvános konzultációkat folytat majd az ügyben, mielőtt meghozza végleges döntését - közölte.
A környezetvédelmi miniszter megismételte álláspontját, hogy a vadászatból befolyó pénz növelheti a bennszülött földtulajdonosok és állattartók lehetőségeit.
Scrymgour egyben kritizálta a szövetségi kormány előző tárcavezetőjét, aki szerinte csak a területen kívüli érdekcsoportokkal tárgyalt, a helyi közösségeket azonban nem kereste fel.