A sziget régi-új neve nagyjából ugyanazt jelenti, mint a korábbi, Kén-sziget, hangzása azonban más - közölte a Japán Geográfiai Kutatások Intézete. Az új nevet szeptember 1-jétől használja az ország.
A helyiek azt követően kezdeményezték a névcserét, hogy tavaly Clint Eastwood két filmet is készített a II. világháborúban, a szigeten zajló eseményekről.
Az egykori szigetlakók megelégelték, hogy a helyet mindig Ivo Dzsimaként emlegetik, és ezen a néven vált híressé, holott az eredeti neve nem ez.
A háború leghíresebb fotója is itt készült 1945 februárjában, amikor öt tengerészgyalogos kitűzte az amerikai zászlót az elfoglalt szigeten.
A dicsőség zászlaja című alkotásban az amerikai színész-rendező ezt a jelenetet eleveníti fel, majd azt, hogy mi történt a későbbiekben a katonákkal.
Hárman még aznap meghaltak, hárman azonban hazajutottak, de nem szívesen váltak a háború utáni propaganda eszközévé.
A másik alkotás, a Levelek Ivo Dzsimáról azt mutatja be, amint a háborúban az amerikai hadsereg egyre közelebb jut Japánhoz.
A Csendes-óceán nagy része már az övék, miközben abban bíznak, hogy a háború hamarosan véget ér. De mielőtt igazi japán földre lépnek, előbb kiszorítják az ellenséget a kis szigetről.
A háború előtt a szigeten mindössze ezer civil élt, őket azonban 1944-ben kitelepítették. Jelenleg csaknem négyszáz japán katona állomásozik a szigeten.
Az amerikai hadosztályok 1945. február 19-én kezdték meg a partraszállást Ivo Dzsimán, és valamivel több mint egy hónap alatt el is foglalták a szigetet.
A 100 ezer amerikai katonával 22 ezer japán nézett szembe, akiknek ellenállását hamarosan felmorzsolta a túlerő.
A harcokban a becslések szerint 20,703 japán katona vesztette életét, fogságba csupán 216-an estek. Az amerikai csapatok vesztesége 27,909 fő volt, közülük 6,825-en csatában haltak meg.
A japán nyelvben a sziget - amelyet 1969-ben engedett át újra Japánnak Amerika - régi-új neve, és az eddigi elnevezése, az Ivo Dzsima ugyanúgy néz ki leírva és ugyanazt is jelenti (kén-sziget), mindössze a kiejtése más.