Megkezdődött a visegrádi kormányfők csúcstalálkozója

InfoRádió / MTI
2007. június 18. 11:47
Megkezdődött a pozsonyi várban a visegrádi együttműködésben részt vevő országok miniszterelnökeinek csúcstalálkozója. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, a tervek szerint külön is tárgyal majd szlovák kollégájával, Robert Ficóval.

Az előző visegrádi csúcson, tavaly októberben Gyurcsány Ferenc váratlanul lemondta a találkozót a szlovákiai magyar kisebbség elleni atrocitások miatt.

A magyar miniszterelnök vasárnap Pozsonyban úgy nyilatkozott, hogy az időközben bekövetkezett fejlemények nem indokolják a kétoldalú megbeszélés további halogatását.

Ha nem is mindenben, több kérdésben körvonalazódnak olyan megállapodások, amelyek alapján bízvást véget lehet vetni az évek óta tartó állapotnak - jelentette ki Gyurcsány Ferenc.

A két ország miniszterelnökei azóta nem találkoztak, hogy a korábbi szlovák kormányfő, Mikulás Dzurinda 2002 őszén Budapesten kifogásolta a magyar kedvezménytörvény tervezetét.