Az államfő kijelentette, hogy a világ hét legfejlettebb országát (G7) és Oroszországot tömörítő G8-csoport egy idejétmúlt klub; nem tükrözi, hogy a világgazdasági hatalom centruma elmozdult az iparosodott nyugati nagyhatalmaktól az olyan országok felé, mint Oroszország. A legutóbbi G8-as találkozó pénteken fejeződött be a németországi Heiligendammban.
"Ötven évvel ezelőtt a világ bruttó hazai termékének 60 százalékát a G7 adta, ma viszont fordítva van, a 60 százalék forrása éppen a világ többi országa - jelentette ki a fórum több, mint kétezer résztvevője - a világ minden tájáról érkezett kormányzati tisztségviselők és gazdasági vezetők - előtt. A szentpétervári eseményt a davosi világgazdasági fórum testvérrendezvényének tekintik.
Putyin a legjelentősebb globális pénzügyi intézményekről - például a Világbankról és a Nemzetközi Valutaalapról - beszélve azt mondta: "egy teljesen más valóságban" hozták őket létre, mint a mai, és ezért a gyorsan változó világgazdasági környezetben vesztettek jelentőségükből.
Oroszországban soha nem látott gazdasági növekedés zajlik, ennek köszönhetően az ország vissza tudta fizetni külföldi adósságát, és 400 milliárd dollárnyi valutatartalékot halmozott fel, amely a világon a harmadik legnagyobb.
Az orosz elnök felszólította a fejlett nyugati országokat, hogy saját területükön ne akadályozzák az orosz befektetéseket. "Szemtanúi vagyunk annak, hogy a fejlett országok a befektetések hangoztatott szabadságával teljesen ellentétes megközelítést alkalmaznak. Kiderül, hogy a külföldi befektetést nem mindig látják szívesen, és a külföldi részvétel gyakorlatilag az olyan ágazatokra van korlátozva, mint az infrastruktúra, a távközlés vagy az energetika" - mondta Putyin.