G8: kompromisszum született

Infostart
2007. június 8. 07:24
Kompromisszum született a klímaváltozás kérdésében a nyolc ipari ország németországi csúcstalálkozóján. Közben Vlagyimir Putyin és George Bush találkozóján az orosz elnök azt mondta: el tudná fogadni az amerikai rakétarendszert, ha annak egyik elemét Azerbajdzsánba telepítenék.

Angela Merkel német kancellár nem azzal zárja a G8 elnökségét, amivel szerette volna, de azt mondja, együtt tud élni a kompromisszummal.

A kancellár jelentős és fontos előrelépésnek nevezte, hogy a zárónyilatkozat szövege szerint először a jelenlegi szinten stabilizálják a légkörben a szén-dioxidot, majd lényegesen csökkentik az atmoszférába juttatott üvegházi gáz mennyiségét.

Merkelnek tehát le kellett mondania a kötelező és konkrét határértékekről. Cserébe viszont George Bush is igent mondott, sőt, ami lényeges, Washington elfogadta, hogy az ENSZ keretében lépjenek fel a klímaváltozással szemben.

Ez azt jelenti, hogy a többiekkel együtt tárgyal majd a 2012-ben lejáró kyotói jegyzőkönyv utódjának megalkotásáról.

George Bush elnöksége elején még "rosszul alkalmazott tudománynak" nevezte az ember okozta klímaváltozásról szóló elméletet, és kivonta országát a kyotói jegyzőkönyv hatálya alól.

Környezetvédelmi szervezetek, például a Greenpeace és a Föld Barátai azonban üres ígéretnek nevezték a kommünikét.

Úgy tűnik, egy másik - a konkrét napirendben nem szereplő témában - is sikerült megtalálni azt a diplomáciai megoldást, amely egyelőre csökkentheti a feszültséget.

Bár az orosz elnököt feldühítette, hogy Bush Közép-Európába akar rakétavédelmi rendszert telepíteni, most azzal lepte meg az amerikai partnerét, hogy azt mondta: nem ellenzi a rendszert, ha annak egy részét egy azerbajdzsáni orosz radarállomásra telepítik.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást