Bár a hét legfejlettebb ipari állam és Oroszország csúcstalálkozójának napirendjén hivatalosan nem szerepelt, a Lengyelországba és Csehországba tervezett amerikai rakétavédelmi pajzs szolgáltatta a legtöbb hírt a G8 találkozó első napján.
Vlagyimir Putyin orosz elnök azt mondta: európai célpontokra irányítja rakétáit, ha az Egyesült Államok nem hagy fel a védelmi pajzs építésének tervével.
Az amerikai elnök erre azzal nyugtatta az európai országok vezetőit, hogy Oroszország nem jelent veszélyt a kontinensre.
Vita alakult ki az orosz és az amerikai fél között arról is, hogy George Bush szerint Oroszországban még nem teljesedett ki a demokrácia, Vlagyimir Putyin ezt követően felszólította az amerikai elnököt, hogy ne avatkozzon országa belügyeibe.
Oroszországgal kapcsolatban a hónap végén leköszönő brit miniszterelnök is megszólalt. Tony Blair a BBC-nek adott interjújában azt mondta: őszintén akar beszélni Vlagyimir Putyinnal.
"Remélem, hogy a G8 találkozón tudok majd néhány szót váltani Vlagyimir Putyinnal. Õszinte beszédre van szükség, hiszen jó kapcsolatra törekszünk Oroszországgal. Ez a jó kapcsolat viszont csak akkor alakítható ki és tartható fenn, ha Európa és Oroszország közös értékrend alapján működik. Nem hiszem egyébként, hogy tartanunk kellene egy új hidegháborútól" - fogalmazott a hamarosan távozó brit kormányfő.
Poszt-Kiotó
Heves vita várható a klímaváltozás elleni harc ügyében is. A G8 és az Európai Unió soros elnöki tisztét betöltő Angela Merkel német kancellár a közösség által már elfogadott konkrét szén-dioxid kibocsátáscsökkentési tervekkel érkezett Heiligendammba, amerikai, indiai és kínai részről viszont nem vártak jelentős lépéseket. George Bush amerikai elnök - bár vonakodott konkrét határértékeket kijelölni - mégis meglepő kijelentést tett.
"Az Egyesült Államok is érdekelt a klímaváltozás elleni harcban, ezért egy úgynevezett Poszt-Kiotói Egyezmény megalkotására teszünk majd javaslatot, amelyben meghatározhatjuk, hogyan csökkentsük az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának mértékét" - jelentette be az amerikai elnök.
A G8 csúcstalálkozó második napján a klímaváltozás mellett a nyolcak megvitatják a közel-keleti konfliktus, a szudáni vérengzés és Koszovó ügyét is.