Fizetnének nekik, csak menjenek haza

Infostart
2007. június 1. 03:59
A francia bevándorlási miniszter több ezer eurót adna azoknak a bevándorlóknak, akik elhagyják az országot. Hasonló kezdeményezés már korábban is volt Franciaországban. Akkor mintegy háromezren települtek vissza hazájukba.

Hatezer eurót, azaz nagyjából másfélmillió forintot kapna a tervek szerint egy négytagú bevándorló család, ha Franciaországból hazatelepülne. Elsősorban az afrikai migránsoktól szabadulna így Párizs. Felmérések szerint mintegy 2 millióra tehető a fekete kontinensről érkezettek száma.

A "pénzt a hazatérőknek" ötlet nem újkeletű. Sőt, már alkalmazták is a franciák: 2005 és 2006 között mintegy 3 ezer család települt haza.

Az új francia elnök, Nicolas Sarkozy választási kampányában az ellenőrizetlen bevándorlás veszélyeire hívta föl a figyelmet. 2005-ben hetekig tartó súlyos zavargások voltak Franciaországban: elsősorban a szegény, külföldiek lakta negyedekben.

Akkor, belügyminiszterként a mostani elnöknek kellett rendeznie a helyzetet. De bevándorló-ellenes kijelentéseivel nem sokat segített az ügy rendezésében, jóllehet, Nicolas Sarkozy is bevándorlók gyermeke.

A migránsok kérdése egyre komolyabb fejtörést okoz az uniónak. Nemcsak a régóta a közösségben élők beilleszkedése a gond, hanem a nagyszámú illegális migráns is. Becslések szerint legalább 8 millióra tehető az engedély nélkül az EU-ban tartózkodók száma.

Ötletbörze

A legnagyobb gondot az jelenti, hogy nincs egységes uniós bevándorlás-politika: a tagállamokban más és más szabályok érvényesek. A legtöbben a jobb megélhetés reményében érkeznek az EU-ba.

Brüsszelben azt is vizsgálják, hogy hogyan lehetne megoldani, illetve megállítani a menekültáradatot. Szó van arról is, hogy Afrikában létesítenek munkaerő-toborzókat, így legalább a helyszínen kiderülne, milyen munkaerőre van szükségük a 27-eknek, ez pedig valamelyest visszafoghatja a hiú reményekkel útnak indulók számát.

Az Európai Bizottság a francia tervvel kapcsolatban azt mondta: olyan rendszert kell kidolgozni, amely nem ösztönöz illegális bevándorlásra a könnyű pénzszerzés ígéretével.

Hanganyag és szöveg: Póth Attila


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást