Párizs legnagyobb nevezetessége, az Eiffel-torony 1889 óta várja a látogatókat, azóta több mint 200 millióan voltak rá kíváncsiak.
A harmadik helyet a Burj-al-Arab, a vitorlás hajóra emlékeztető, hatalmas dubai szálloda szerezte meg, amelyet egy mesterséges szigetre építettek, és amelynek tetején egy teniszpálya is helyet kapott.
A negyedig helyen a Rio de Janeiróban álló hatalmas Jézus-szobor végzett, az ötödiken pedig a San Franciosci-i Golden Gate Bridge.
A listára még egy észak-amerikai építmény került került: az Empire State Building, New Yorkban. A britek is örülhetnek, ugyanis a listára felkerült a Csalagút is.
A szigetországban élők ugyanakkor összeállították a saját listájukat is, amelyen a többi mellett a Big Ben, a London Eye, a Buckingham Palota és a Wembley Stadion is helyet kapott.